Zenészek, énekesek, zenekarok. Ismertek - és ismeretlenek.

Nincs komoly vagy komolytalan, mint ahogy könnyű és nehéz sem. Mindössze jó, ill. rossz zene létezik. Kinek - kinek ízlése szerint.

Komlói Napok 2010 - "Nyárvégi Kerti - parti"

 

 

Ezzel a címmel került megrendezésre a Közösségek Házánál az a buli, amelyen a Rockantak is fellépett. Bár a technika az elején nem igazán jól működött, a szervezés is kissé rosszul sikerült, de a zenekar és a közönség hozta a formáját, s az időjárás is megkegyelmezett. Összességében kijelenthetem: jó volt.
Igaz, a kamera akkumulátora tovább is bírhatta volna, de azt hiszem, a lényeget sikerült rögzíteni, talán két számról maradtam le a végén.
Sajnos Puckásnak idő előtt mennie kellett másik helyszínre, másik zenekarhoz is énekelni, így a technikai mallőrök miatt kiesett idő duplán sújtotta a zenekart - és nem kevésbé a közönséget, akik még bírták volna a bulizást...
A koncert "meglepetése" Csipisz volt, aki újra beszállt a bandába négy nóta erejéig, nagy sikert aratva. Az ő előadásában ismerhettünk meg egy  nagyszerű új saját szerzeményt a zenekartól, melynek szövegét is  - miként annak idején a "Qdarc" együttesben is - ő írta. "Halott város blues" - már a cím is sejteni enged némi Komlóra történő utalást, ami ugye nem véletlen...
No, eddig tartott a "tékozló fiú" hazatérése a zenekarba, majd ismét Puckás ragadta magához a mikrofont, amit jellegzetes hangjával énekelt teli, persze Edina segítségével. Megtudhattuk, milyenek azok a boldog, szép napok, s a szerelemvonatra is felszállhattunk velük.
A fellépésről - már amennyit én rögzíteni tudtam - öszeollózgattam két részben a lényeget, amolyan bemutató jelleggel, egyvelegszerű összeállításban.
Jó hangulatú buli volt, korra és nemre való tekintet nélkül jól érezte magát mindenki.
Köszönet a Rockantaknak, az ex-Rockant Csipisznek, továbbá a szervezőknek, de leginkább a közönségnek!

Íme a videók linkjei:

1.rész: Ide katt!                     2.rész : Kattints rám!

 

És még csak annyit, hogy további videókat is fogok feltölteni erről a buliról, ami pedig nálam lemaradt a felvételekről, azt beszerzem még.
Adig is ajánlom figyelmetekbe a következő videót, amit a "Viharban születtem" c. számról készített bizonyos "csorzsolt1" felhasználó a YouTube - on, íme a link:

Viharban születtem



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 6
Heti: 4
Havi: 26
Össz.: 26 919

Látogatottság növelés
Oldal: A "Rockantak" a Komlói Napokon
Zenészek, énekesek, zenekarok. Ismertek - és ismeretlenek. - © 2008 - 2024 - zene-kar-rock.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »