Zenészek, énekesek, zenekarok. Ismertek - és ismeretlenek.

Nincs komoly vagy komolytalan, mint ahogy könnyű és nehéz sem. Mindössze jó, ill. rossz zene létezik. Kinek - kinek ízlése szerint.


A Rockantak az interneten



A zenekar igazi "beindulása" óta gondot fordítottam a világhálón történő megjelenítésükre, kezdve a YouTube videómegosztóval, majd eme weblap elindításával. Mivel ide, a hupont.hu - ra még nincs lehetőség zenét feltölteni, nagy fejtörést okozott, hogyan is tudnám a videókon kívül a hanganyagokat is megosztani az érdeklődőkkel.
Ekkor jutott eszembe a HotDog, amit annak idején már kipróbáltam a valamikori Qdarc együttessel, majd tetszhalott korszakukban meg is szüntettem. Az új Qdarc is megtalálható jelenleg a HotDog - on, amint erre utaltam is a Bevezetés menüpontban.
Vagyis: ami akkoriban működött, miért is ne működhetne most is?
Ismét regisztráltam a HotDog -ra, pontosabban a HotBand - re, ahol zenekarok mutatkoznak be, próbálják népszerűsíteni magukat. A Rockantak profilja még most alakulgat, a hotcast sem sugározza még a zenét, de majd idővel minden funkció beüzemelődik. Vagy mégsem?
A héten kaptam a hírt, hogy  2010. 06.09. - től megszűnnek a Hotcast adások, a meglévőket törlik, a továbbiakban pedig nincs lehetőség zeneszámok (mp3) feltöltésre. Na bumm. Ilyen a szerencsém...
Mindegy, azért továbbra is itt a Rockantak HotDogos linkje:

Rockantak Hotband!




Egyelőre ennyit a Rockantak zenekar jelenlétéről a világhálón, amint történik valami fontos, folytatom...


És már történt is!!! Jelentem, a Rockantak már a MyMusic - on is tágítja a perspektívákat, határ már csak az (5) csillagos ég!!! Váááóóó! És: Wow!
A MyMusic - os profil linkje alább:


Ide kattints!!!



Fontos tudni, hogy aki beregisztrál a MyMusic - ra, az a zenekar mp3 - ban feltöltött számait a Zene, majd a Letöltések menüpont alatt nem csak hallgathatja, hanem le is töltheti!
Jó zenehallgatást, jó töltögetést! /A poharakba is, mondjuk ne zenét, inkább  SÖRT!/



Rockantak-klub az iwiwen

Most pedig - kissé megkésve - jelenthetem, hogy az IWIW-en létrehoztam az "Akik kedvelik a Rockantak zenekart" elnevezésű klubot. Aki akar és tud, csatlakozhat.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 6
Heti: 3
Havi: 25
Össz.: 26 918

Látogatottság növelés
Oldal: A "Rockantak" a világhálón
Zenészek, énekesek, zenekarok. Ismertek - és ismeretlenek. - © 2008 - 2024 - zene-kar-rock.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »